Főoldal : A tavalyi szezon szurkolói szemmel |
A tavalyi szezon szurkolói szemmel
2013.08.01. 22:33
Bajnokok lettünk az elmúlt szezonban, az NB3 Bakony csoport bajnoka, de lássuk, hogyan és miken vezetett át az utunk – szurkolói szemmel.
Ha kronologikus sorrendben haladnánk, először is említést kéne tennünk arról, hogy a tavalyi nyitómérkőzés hazai környezetben zajlott, amikor a Körmendet fogadtuk. Augusztus 18-a volt, igazi nyári idő. Fordulatos mérkőzés volt, a Körmend vezetett, majd fordítottunk, 2-1 ide. A második félidő kezdetén kiírással próbáltuk felhívni a figyelmet arra az esetre, amely nyáron történt, amikor cigányok megszurkáltak fiatalokat egy helyi szórakozóhelyen. Majd füstöltünk egy kicsit, aztán füstölögtünk, mikor a vendégek kiegyenlítettek. Majd hiába próbáltunk mindent megtenni, hogy győzelemmel kezdjük a bajnoki rajtot, egy kontra támadás következtében a körmendiek szereztek újabb gólt és vitték el mind a 3 pontot. Itt valljuk be, senki nem számított arra, hogyan zárul a bajnokság, hogy a dobogó legfelső fokán a Dorogi FC végez majd.
A második fordulóban Újbudára látogattunk és győztünk, csakúgy, mint a 3. fordulóban a Répcelak, illetve a 4. fordulóban a Pápa II ellen, hazai környezetben.
Ezt követően Zalaegerszeg városrészébe, Andráshidára mentünk, azaz ment a csapat, ugyanis ez az egyetlen helyszín, ahol nem képviseltük magunkat szurkolás tekintetében. Talán ennek is köszönhetően a 95. percben kapott góllal 1-1-re kiegyenlítettek a hazaiak. Pedig ez a győzelem a bajnokság hajrájában akárhogy is számoltunk NAGYON kellett volna, hogy ne kelljen a végén annyit izgulnunk.
Csakúgy, mint a következő fordulóban a Mór ellen itthon. A Mórral találkoztunk már korábban is, de talán eddigi leggyengébb szereplését idén mutatta be, semmi esélye nem volt a bennmaradásra, mégis tőlünk értékes pontokat raboltak. Itt egyébként ismét füstöltünk egyet, a meccs 2-2-re végződött.
Hogy a döntetlen-széria folytatódjon Hévízen gólnélküli eredményt ért el a csapat, hiába állt a kiírásunkon, az alábbi szöveg: „Távolságot kalandos úton áthidalva, megérkeztünk újra nektek dalolva”.
A 8. forduló sorsdöntőnek bizonyult, ugyanis az ellen a Balatonfüred ellen sikerült győznünk hazai pályán 1-0-ra, amely szinte végig az első helyen töltötte az őszi szezont.
Majd Csornán játszottunk és végig döntetlenszagú meccs volt, mégis a csornaiak egy Dorogi nevezetű játékos találatával 2-1-re legyőztek minket, majd a lefújás után egy kis összetűzés alakult ki a helyi büféssel, de semmi komolyabb.
A 10. fordulóban a mosonmagyaróváriak jöttek el hozzánk néhány fővel és a meccs kezdetén füstöltek egyet, többször hangjukkal is jelezték, hogy ott vannak. A meccs végén közölték velünk, várnak minket a visszavágóra. Amúgy 1-1 lett a végeredmény.
A tök utolsó, megyei ellenfél, a Komárom volt a következő akadály, ahol nem túl jó játékkal nyertünk, de lényeg, hogy begyűjtöttük a kötelezőnek mondható 3 pontot.
Az utolsó hazai meccsünkön gálázott egyet a csapat, 5-0-ra győztük le a nem túl közeli Nagykanizsa csapatát. Majd a záró fordulóban Sárváron hiába vezettünk kétszer is, mindkétszer kiegyenlítettek a Vas megyeiek, így 2-2 lett a vége, döntetlennel és a 6. helyen zártuk az őszt.
Abban a pillanatban azt számolgattuk, hogy legjobb 6. helyezettként még épphogy osztályozót vívhatunk a bennmaradásért (!).
Következett a tavaszi szezont, ám előtte szót érdemel az is, hogy január végén tartottunk egy születésnapi bulit, ugyanis 1 éves lett a csoportunk.
Az egyéves Rosso-Nero Martelli első útja Körmendre vezetett. Kevesen, kb. 13 fővel mentünk a kosárlabda egyik fellegvárába. Elkezdődött a mérkőzés, majd megjelent jó néhány körmendi. Szurkolónak nem nevezném őket, ugyanis egyértelműen miattunk jöttek ki, nem a csapatukat bíztatni. Valószínűleg kosárszurkolók lehettek. Fiatalok és középkorúak voltak, mintegy 30-an. Egy kiírást is kitettek, amelyet még korábban Zalának készítettek. A lefújás után – mivel épp felerősödtek a hangok, miszerint Erdélynek talán lehetősége lehet önállósulni – elénekeltük tiszteletükre a székely himnuszt, amelyet a körmendiek is velünk énekeltek a túloldalról. A buszunk felé vezető út a kocsmájuk előtt vezetett, a Várkertbe invitáltak minket egy ustawkára. Akkor nem éltünk a lehetőséggel kis létszámunk és hiányos összetételünk miatt (is). De idén is egy csoportba kerültünk…
A meccset egyébként sima 2-0-ra hoztuk.
Ezt követően az Újbudát fogadtuk… volna, ha március idusán nem köszönt be egy télen sem megszokott hóhelyzet, ami miatt egész Magyarországon, mindenhol elmaradtak a hétvégi fordulók.
Következő héten egy autóval mentünk le Répcelakra, ahol 2-2-re végződött a mérkőzés.
Majd következett március utolsó napja, mikor már zöldül minden, rügyeznek a fák. De nem Pápán, ahova mit sem sejtve – bár induláskor is hűvös volt és az eső is csepergett -, egy vékonyabb kabátban, sportcipőben elindultunk szurkolni. De valahol Veszprém és Győr-Moson-Sopron megye határánál elkezdett esni a hó, március 31-én (!). Mire leértünk Pápára több centiméteres hóréteg takarta a pályát, elkezdtünk hógolyózni. Sőt a meccs előtt néhány perccel, mi, a vendég szurkolók takarítottuk le a havat a vonalakról, hogy meglehessen tartani a mérkőzést, de így is olyan erős hóvihar csapott le, hogy a mérkőzés kezdetéig, de még az első félidőben is végig kérdéses volt, hogy végig tudják-e játszani a csapatok a meccset. A havazást az erős szél nehezítette még tovább, voltak közülünk néhányan, akik ki sem jöttek a második félidőre. Ők annyira átáztak, hogy inkább a büfében, a radiátor közelében melegedtek. Míg néhányan vizes alsógatyával, szó szerint tökig átázva szurkoltuk ki a győzelmet, ami meg is történt nagy nehézségek árán. A 80. perc környékén gurítottuk be a győztes találatot. Emlékezetes túra.
A 18. fordulóban a későbbi ezüstérmes ellen harcoltunk hatalmasat és győztünk 2-1 arányban.
Ezt követően a Móri borvidékre vitt az utunk, ahol meg is kóstoltuk a helyi specialitást.:D
A meccs 4-1-es dorogi győzelemmel zárult. A következő héten a Hévizet is legyőztük, itt már számolgatni kezdtünk, hogy mi lenne, ha legyőznénk a következő fordulóban a ’füredet idegenben...
Előtte kivertük a Magyar Kupából a Komáromot, ezzel hangolódtunk Balatonfüredre. Április végén volt a meccs, a Balaton még nem izzott túlságosan. Útközben Zámolyon megpakoltuk a buszunkat jó néhány liter házi sörrel, amely garantálta a jókedvet a nap hátralévő részében. Talán ez is közre játszott, hogy néhányan megmártóztak a felfrissülést okozó, jó 16 fokos vízben. Majd irány a stadion. Huszadik perc és 0:2 állt az eredményjelzőn, extázis. Daloltunk, jól éreztük magunkat. A vége felé még egy dorogi gól, felhőtlen az öröm. Jó kedvvel mentünk haza fele is.
Hét közben bepótoltuk az Újbuda ellen elhalasztott meccset, igazi focidömping volt: 2 hét alatt 5 meccs. Kemény harc volt az újbudaiakkal, 0-0 lett a vége.
A Csorna ellen a 93. perc táján szerzett góllal tudtunk nyerni, majd következett Mosonmagyaróvár.
Az egyetlen ellenfél, ahol még létezik szervezett szurkolás, bár, ahogy hallottuk tőlük, ott is a végét járja.
A meccs előtt üzentek, hogy a vendégeik vagyunk egy sörre. Amelyre sor is került a meccs után, jól éreztük magunkat, kár, hogy csak rövid ideig maradtunk. Bár már csak kevesen maradtak addigra tőlük, pedig a stadionban még kb. 30-35 fővel szurkolták végig a meccset a szakadó esőben, hasonlóan hozzánk. Mindkét oldalon volt füst, a mi oldalunkon pedig meccs előtt egy kiírás. Nagy küzdelmet hozott a mérkőzés, megszereztük a vezetést, de kiegyenlítettek. Majd mindkét oldalon kimaradt egy 11-es, az eső továbbra is szakadt, szarrá áztunk. Viszont mégis mi örülhettünk a végén, mert egy bajnoki döntővel felérő győzelmet értünk el Mosonmagyaróváron, miután a második félidőben újabb gólt szereztünk. 2-1 lett a vége. Idén újra találkozunk.
Három meccs maradt: Komárom, Nagykanizsa, Sárvár. Először a sereghajtót vertük 5-1-re, tudtuk, nem hibázhatunk, ugyanis itt már bajnoki álmokat szövögettünk, de a 100%-os teljesítmény mellé még az ellenfelek egymás elleni eredményeinek is kedvezően kellett alakulniuk. Ez megtörtént, mi pedig biztosra mentünk, Nagykanizsán 4-0-ra nyertünk, az utolsó, mindent eldöntő mérkőzésen pedig a Sárvárt fogadtuk.
Azt a Sárvárt, aki idegenben 2-2-t játszott ellenünk. Pontokat rabolt el tőlünk. De most nem veszíthettünk, sőt győznünk kellett, ha nyerünk bajnokok vagyunk, mindenki tudta.
Tudta a város, tudta a környék, mindenki tudta, mindenki erről beszélt. Rég nem látott, vagy soha nem látott arcok jelentek meg a lelátókon, családok gyerekekkel, edzők, idősebbek, mindenki együtt szurkolt a győzelemért, az aranyéremért. Körülbelül 2000-en voltunk a stadionban. Egy hatalmas karton kupával és konfetti záporral készültünk koreográfiának. Majd pont úgy kezdődött a meccs, ahogy az álmainkban már számtalanszor lezajlott. Megszereztük hamar a vezetést, majd 2-0, 3-0… extázisban szurkoltunk végig, nagy volt az öröm, láttuk, éreztük, hogy innen már sikerülni fog, majd jött a negyedik gól, még a vendég szépítő találat sem szegte senki kedvét, a végére pedig beállt az 5-1. Már a meccs hajrájában zúgott a „bajnokcsapat, bajnokcsapat” rigmus.
Aztán lefújták a meccset, mindenki özönlött be a pályára, pezsgők nyíltak, görögtüzek gyúltak, az edzőt dobálták, a játékosok mezeit szerezték meg a szerencsésebbek, egy évtizede nem volt ekkora öröm, mint azon a napon. Hiába voltak borús fellegek felettünk az egész meccsen, még az égiek is megkegyelmeztek, néhány csepp eső kivételével. A torkokon kívül minden száraz maradt a lefújás után is. Mindenki számára emlékezetes marad június elseje. Újra bajnokcsapatot ünnepelhetett a város. Pedig vereséggel kezdtük a 2012/13-as idényt, csak 6. helyen vártuk a tavaszi szezonkezdetet, de egy parádés tavaszi szezon után, amit veretlenül zárt csapatunk, odaértünk a dobogó legfelső fokára és megnyertük az NB3-at, a Bakony csoport bajnoka lett a Dorogi FC.
Ezután valamivel sötétebb árnyak jelentek meg a város felett, ugyanis az MLSZ nyilvánvalóvá tette számunkra, hogy mivel nem adtuk be márciusba (!) az NB2-be a licenszet, ezért az osztályozó eredményétől függetlenül az NB3-ban kell indulnunk a következő évben is.
Az első mérkőzés ennek tudatában 6-0-s szigetszentmiklósi győzelemmel zárult, a visszavágón helyt álltunk, 1-1-es döntetlennel zárult a találkozó. És az osztályozó után tudtuk meg, hogy még az összesítésben 7-1-es vereség ellenére is, mint legjobb eredménnyel végző bajnok, a Dorogi FC lett volna jogosult az NB2-be való indulásra, az Eger NB2-es licenszhiánya miatt. Azonban mivel a Dorognak sem volt, utólag pedig már nem adhattuk be valamiért, ezért a Sopron örülhetett és indulhat jövőre is az NB2-ben, hiába veszítette el az osztályozót a Dunaújváros ellen.
Azt gondolom, hogy összességében szomorúságra nincs okunk, hiszen, amit 2 év alatt elért a csapat, a vezetés (M.László szponzori és egyéb segítségeivel) az semmiképp nem elhanyagolható. És mondhatjuk, hogy a pokolból a mennybe repítettek minket, szurkolókat. Ismét van miért meccsre járnunk, van kit szeretnünk!
Hajrá Dorog!
|